Már lassan hat éve hogy az Európai Unió kezdeményezésével elindult ez a program. A korábbi iskolatej programhoz hasonlóan ez is egy igen jó kezdeményezés. A program keretében az általános iskolákban elsőtől a negyedik osztályig majd az évek során minden általános iskolás kisdiák elsőtől hatodik osztályig kap naponta egy almát. Ezzel nem csak az a cél, hogy azoknak a családoknak segítsünk akik nem igazán tudják megvenni a gyümölcsöt, hanem az is, hogy a gyerekek étkezési szokásait átformáljuk. Segítünk megismertetni a gyerekekkel az egészséges táplálkozás előnyeit, megismertetjük velük a magyar föld termékeit.
Megtanítjuk őket a magyar áruk szeretetére értékelésére. Ebben segítenek bennünket a tanárok, a szülők és maguk a gyerekek. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni a munkáját, abban a reményben, hogy továbbra is támogatni fogják a munkánkat.
Szeretnénk megismertetni őket termékeinkkel és azzal, hogy azok hogyan készülnek. Nem titkolt célunk az, hogy a fiatal generációt - már aki ehhez kedvet kap - a mezőgazdaságba csábítsuk mert a szakma sajnos egyre öregszik.
Az ő egészséges fejlődésükért jött létre a program.
A programhoz mindekinek jó egészséget jó munkát kíván a tízéves